Február 1-jén gyermeket szült nekem a hitvesem. Formás, egészséges fiúcskát, mert az angyalok ellátogatnak olykor a földre is. Azóta mellettünk lélegzik egy másik élet, akiért egy ütemben dobog a szívünk. Tér és idő keresztjére feszített lelkünk nem vakul meg, egy csillag világít utunkra.
Az új élet ártatlansága nem fér össze az irigységgel, a rosszakarattal és a közönnyel. Rokonaink, barátaink, ismerőseink osztoztak örömünkben. Elláttak bennünket jó tanácsokkal, s kérdésben sem volt hiány. Érdeklődtek arról is, vajon két nyelven neveljük-e fel kisfiunkat. Erre én olyasmit válaszoltam, hogy nem, hiszen az a legtermészetesebb, ha a gyermek édesszülei anyanyelvét viszi tovább. Bár még a három anyanyelvűség sem példátlan, ezek majdnem mindig olyan esetek, amikor a felmenők más-más ajkúak. Nagyjából ezt feleltem, ám gyötrelmesebb és lélekemelőbb gondolatok kavarogtak bennem. Talán a következők:
Kisfiam, nagy nyelvet kapsz tőlünk örökül. Olyat, amely még a legborúlátóbb becslések szerint is az 50 leghatalmasabb egyike a világ 4-5 ezer nyelve között. S szép is ez a nyelv! Számtalan árnyalatot fejezhetünk ki segítségével. Magának a szépnek is sok-sok alakmása formálható meg általa. Mondhatom, hogy tetszetős, szemrevaló, mutatós, de azt is, hogy jóképű, takaros vagy formás. Fogalmazhatok így: festői, bájdús, gyönyörű, fenséges, isteni. De így is: kecses, daliás, deli, csecse…
S mily hajlékony, érdekes, páratlan nyelv a magyar! Tudod, mi itt Európa közepén egy kis szigeten élünk az indoeurópai nyelvek óceánjában. Germánok, szlávok, latinok vesznek bennünket körül, akik nemcsak a szót ejtik másként, hanem más módon formálják a mondatot is. Ha majd lángra lobban a szíved, elég lesz annyit mondanod: szeretlek, mert anyanyelvünk lelke, az ige oly eleven, hogy kifejezi a cselekvőt és a tárgyat is…
Kisfiam, tanuld meg jól ezt a nyelvet! Ne csak a szüleidtől, ne csak az iskolában, ne csak könyvekből, ne csak a médiából, hanem mindenkitől, akivel magyarul érintkezel. Temérdek nyelvmesterre lesz szükséged, ha el akarsz igazodni a világban. Mert ebben az egyedülvaló életben csak azt ismered meg, amit anyanyelveden képes leszel megnevezni. Képzeld, az ember, ez őrült sár, ez istenarcú lény nem csupán beszél és ír az anyanyelvén, de annak segítségével álmodik és gondolkodik is. Ezért írta egy gyönyörűen beszélő magyar ember, Kosztolányi Dezső: „Az a tény, hogy magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, amelyhez nincs fogható”…
S kisfiam, szeresd a magyar nyelvet, mert ez a hazához fűződő legerősebb kötelék. Találkozol majd emberekkel, akik azon vitatkoznak, hogy nekünk népben és nemzetben vagy alanyban és állítmányban kell-e gondolkodnunk. Ha szereted anyanyelvedet s a lehetségig bírod is, megtanulod: a kettő elválaszthatatlan. Mert aki szépen, jól gondolkodik és beszél magyarul, az igaz magyar ember.
(Kötődéseinkről és méltóságunkról. Pápa, 2005)