Ezer sebből vérzik a honi oktatás. Pénzhiány, tanárhiány, tévhitek, zűrzavar, széthúzás, koncepciótlanság… A bajokat tetézi, hogy az országos vezetés több tantárgyat is olyan csapatra bízott, amelynek kompetenciája enyhén szólva is megkérdőjelezhető.
A legnagyobb csapás a nemzeti kultúra pótolhatatlan letéteményesét: a magyar irodalmat érte. E tantárgy gondozói a tavalyi és az idei érettségire is olyan feladatokat adtak közre, amelynek megfogalmazása – a hozzájuk készült javítókulccsal együtt – nem ütötte meg a gyakornoki szintet sem. Fellengzős, az irodalomtudományi bikkfanyelvet gátlás nélkül használó stílus uralkodik itt. Nem az a célja, hogy megnyugtasson és orientáljon, helyette elriaszt és összezavar. „Elbeszéléstechnikai eszközökre”, az „emlékezésnek mint megismerési folyamatnak a tapasztalataira”, a „történetformálás sajátos elbeszélői megoldásaira” kell itt figyelniük az érettségizőknek, akik a javítókulcsban aztán olyan zöldségeket olvashatnak, hogy Mikszáth Szűcs Pali szerencséje című alkotása akár álomnovella is lehet (mintegy megszégyenítve Dosztojevszkijt és Kafkát), meg hogy Szabó Magda Mézescsók című művét „mesei-mitikus motívumháló” emeli a példázat szintjére (nagyjából így bukkan felszínre a magát a saját hajánál megragadó Münchhausen báró is).
Vannak még hibák, tévedni emberi dolog! – gondolhatnánk. Csakhogy ezúttal másról van szó. Tendenciáról. Állapotról. Erről árulkodik, hogy az emelt szintű szóbeli érettségi feladatainak tetemes része hasonló nívót képvisel. Nem idézhetek belőlük, de talán az is beszédes lehet, hogy hemzseg bennük egy vaskos germanizmus: „ezeken a műveken keresztül”. A saját diákjaim dolgozataiban pirossal húzom alá az efféléket, emelt szinen érettségiztetve csak lehangolódtam.
Vigyázzba, Kollégák! Reszkessetek, Gyerekek! – nagyjából ennyit tud üzenni a magyar irodalmat jelenleg országosan gondozó csapat. S ezzel megadja a kegyelemdöfést egy régóta hanyatló, de jobb sorsra érdemes tantárgynak. Nem elég, hogy egyre kevesebbet olvasnak a fiatalok. Nem elég, hogy a szakma teljességgel megosztott. Nem elég, hogy nincs innováció (vagy ha lenne, a kutya se figyel rá).
Még nem elég. Valakik odafönt olyan szellemi műhelyre bízták a tantárgyat, amelyből jól láthatóan hiányzik a megfelelő tudás és tapasztalat. Ideje hát, hogy a tantárgy nevét is megváltoztassuk. Hívjuk ezentúl így: kivezetés a magyar irodalomból.
Hauber Károly