Darvasi László

Darvasi László: Koller, a férj

Viola néni a második emeleten lakik, sárga hajú, kellemetlen arcú öregasszony, s mindennap vásárol két deci barackpálinkát az öreg Kenyeres fűszerüzletében. Viola néni naphosszat elüldögél a körfolyosón, vizenyős szemével szemrehányóan bámulja az udvart, a ház lakóit, köztudottan ismer és számon tart mindenkit, de csak Herbert doktornak és a harmadik emeleti Terjákéknak köszön, ám hogy miért éppen nekik, arra maguk az érintettek se igen tudnának kielégítő válasszal szolgálni. Viola néni együtt öregedett a házzal; a lakók hiába kérvényezik az arra hivatott hatóságot, hogy legalább az utcára néző oromzatot vakolják újra, évek óta választ se kapnak. Néhány éve Koller Géza tanár is itt lakik, s garzonjának ajtaja éppen a körfolyosónak arra a szintjére nyílik, ahol Viola néni üldögél naphosszat. Miután Koller ideköltözött, sokáig köszön Viola néninek, ám végül fölhagy e hiábavaló szokással. Viola néni üldögél a korlát mellett, sípolva veszi a levegőt, és olyan, akár egy műtárgy, már nem öregedik tovább. Viola néni egy unalmas szombat délután bekopogtat a középiskolai magyartanárhoz, kistányért tart a kezében. A tányéron három almáspite gőzölög. Koller Géza, a magányban megkeseredett, gyér hajú és humortalan férfi éppen dolgozatokat javít. Úgy bámul Viola nénire, mintha maga Balassi Bálint állna előtte, egyenesen Esztergom falai alól.

    A férjem kedvence volt, billent a süteményes tányéron Viola néni, majd határozott mozdulattal félretolja Kollert, aki még mindig nem tud mozdulni a meglepetéstől. Amikor eszmél, s Viola néni után siet, az öregasszony már ott ül a füzetekkel telezsúfolt asztalkánál, éppen helyet csinál a tányérnak.

  Néhány füzet a földre zuhan.

• Ezek mik, kérdezi bosszúsan.

   Dolgozatot írattam, mondja Koller sápadtan, miközben az almáspitéket bámulja. Viola néni tekintete viszont egyszerre fejezi ki a lenéző felsőbbrendűséget s az olyasféle bosszúságot, mint amikor valami lényegtelen aprósággal zavarják a fontos ügyekben eljáró embert. Koller még mindig a pitéket bámulja.

• Tessék enni, parancsolja Viola néni.

Koller szabadkozni akar, de Viola néni megelőzi.

• Ma még úgyse evett. Enni meg kell.
• Kell, mondja Koller, aki tényleg nem evett még aznap.

Maga alá húz egy kisszéket, és kiválasztja a legkisebb pitét. Savanyú a sütemény, kevés benne a cukor. Koller, miként a magányos férfiak általában, édesszájú.

Viola néni úgy nézi, hogy a harmadik süteményt is meg kell enni.

Koller zavarában a morzsákat csipegeti.

• Ilyen jó étvággyal evett az uram is, bólint Viola néni.

Már megy is. De az ajtóból még visszanéz.

• Maga leveses?
• Hogy tetszik mondani, Viola néni, bámul Koller.
• Viola, mondja Viola néni.

Koller elpirul.

• Gyenge marhahúsleves, sok zöldséggel, hosszúmetélttel, mondja Viola néni, utána lesz rántott hús, sült krumplival. Vagy ki is süthetem, ha úgy jobban szereti.

Koller még mindig nem tud megszólalni.

Viola néni fölcsattan.

• Most kéreti magát?
• Nem, dehogy, hebegi Koller.
• Vasárnap mi az urammal mindig pontosan harangszókor kezdtük az ebédet, tűnődik Viola néni.
• Harangszókor, mondja Koller Géza, és újra elpirul.

Nem tud aludni. Nyugtalanul forgolódik, hol fullad és melege van, aztán csak didereg elveszetten. Végül magára kapja a hálóköpenyét, és kiles a folyosóra. Esküdni merne, hogy Viola néni most is ott üldögél a nádszéken, és az éji udvart bámulja. De csak az eső szemerkél, hidegen és könyörtelenül, és csak azért hagyja abba, mert vasárnap délelőtt lesz. Koller Gézának két öltönye van, az egyikben házasságkötésre menne, ha lenne kivel megházasodnia, a másikban pedig temetésre, ha lenne kit temetnie. A délelőtt folyamán mind a két öltönyt fölpróbálja. Végül a valamivel világosabb, s talán elegánsabb házassági öltöny mellett dönt. Van egy üveg bora, amit még a tavalyi érettségi után kapott egy hálás szülőtől. Ki se csomagolta, most megteszi. Címkéje szerint a bor száraz, jó minőségű. Koller Géza nem szereti a bort, inni se szokott. Némi tűnődés után mégis fölbontja, elszántan iszik egy pohárkával, aztán még gyorsan kettővel.

Szól a harang, amikor kopogtat Viola néni ajtaján.

Kollernek ekkor jut eszébe, hogy valami apróságot, bonbont, virágot, vagy valami ilyesmit illett volna hozni. De már késő, az ajtó gyorsan nyílik. Viola néni bosszús, és pálinkaszaga van.

• Majdnem elkésett, nézi vádlón a férfit.
• De csak majdnem, mondja Koller.
• Na jöjjön, mondja megenyhülve Viola néni. Milyen elegáns, teszi hozzá, ahogy beljebb lépnek a lakásba.

Viola néni megmutatja a lakását.

Viola néni szegényes és lelakott három szobában él, valamikor kispolgárok, gyorsan megkopaszodott tisztviselők és pénztáros feleségek álmodozhattak itt, de a bútorok mára már elhasználódtak, fénytelenek lettek, s ahogy most Koller és az öregasszony némán lépdelnek a lakásban, mintha nagy, élő fájdalmak lennének itt-ott a padlólécek alá temetve, nagyokat reccsen a parketta. Festeni is kellene. A pókhálós falakon balatoni festmények porosodnak, vitorlásverseny, a háborgó tó, a tihanyi apátság látképe. A siófoki parton árulnak ilyeneket a kispénzű, névtelen festőtanoncok. Viola néninek van egy nagyon régi televíziója is, rajta üvegkutya vicsorít. A szobák félhomályos szögleteiben törődött cserepes virágok szomjaznak.

• Otthonos, nem, kérdezi elégedetten Viola néni.
• Otthonos, bólint Koller.

Viola néni egy karosszékre mutat. Ráncos, sárga arca ellágyul.

• Itt szeretett üldögélni az uram.

Koller Géza bámulja a rossz fotelt.

• Na, üljön csak bele, próbálja ki, sípolja Viola néni.

Koller ül a fotelban, pislog fölfelé, újabb parancsra vár.

• Kényelmes?
• Nagyon, mondja a férfi.

Ebédelnek.

A leves íztelen, a húsnak még főnie kellett volna, Kollernek nincs bátorsága sót kérni. Viola néni viszont nem eszik, könyököl az asztalon, csak nézi Kollert.

Egyszerre beszélni kezd.

• Az az igazság, hogy sokáig udvarolt. Én meg hagytam, lesz, ami lesz. Először nem tetszett, tudja, olyan hízékony típusnak tűnt, akit ha egy kicsit jól tart az ember, mindjárt elnehezül. De minden alkalomra virággal jött. Rózsák. Egy csokor vörös rózsa. Mindig rózsát hozott. Aztán egyszer elvitt a ligetbe, csónakáztunk is, lőtt nekem egy olyan… nyeles tükröcskét, amiben csak a szájunk látszik… Régen volt.

Koller egy sült krumplit piszkálgat, és csak hallgat.

Viola néni fölpillant.

• János, mondja elmélázva Viola néni. Jánosnak hívták.
• János, mondja Koller.

Viola néni tovább emlékezik.

• Aztán összeházasodtunk, és én nem bántam meg. Rendes ember volt, egy ujjal se ért hozzám soha. Viola drága, Viola kedvesem, mindig így szólított. Minden nyáron a Balatonnál voltunk, Szántódon, a barátja üdülőjében… Kálmán… Kálmánnak hívták a barátját, és ügyvéd volt. Egy finom, kellemes ember. János a pénzt hazaadta, nem kocsmázott, itthon iszogatott el néha egy finom vörösbort… ahogy maga is szokta.

Viola néni elhallgat. Koller nem akarja megzavarni, óvatosan körbebámul, ám miként az rendjén való lenne, családi képeket nem lát a lakásban. Egyáltalán semmilyen fotográfiát nem lát a lakásban. Csak azok a balatoni képek.

A sárga csipketerítők fölött, akár a halál, táncol a por.

• Tudja maga, Géza, milyen volt régen?
• Nem tudom, mondja Koller.
• Persze, honnan is tudná, bámul Viola néni, s ez most olyan, mint valami szemrehányás.
• Hány éves is maga?
• Negyvennégy, mondja kelletlenül Koller. Mintha valami bűnt vallana be.

Zavart, kellemetlen csönd telepedik közéjük.

• Köszönöm az ebédet, Viola, emelkedik Koller.
• Géza!
• Igen, fordul az ajtóból merev arccal a férfi.
• Ha gondolja, áthozhatja a szennyesét, nézi Viola néni.

És ettől a naptól kezdve Viola néni mos Koller Gézára. Ebédeket főz neki, néha savanyú pitét, túrós táskát, lekváros fánkot süt, és mesél a férjéről, aki egyszer Szántódon kimentett egy nápolyi turistát a Balatonból. Viola néni valamivel kevesebbet üldögél a körfolyosón, és már nem jár le az öreg Kenyereshez pálinkát venni. Viola néni várja Koller Gézát, és amikor a tanár megérkezik az iskolából, azonnal a lakásba biceg, hogy valami harapnivalót hozzon neki, egy kis uzsonna, mondja ilyenkor, és addig ül a férfi előtt, míg az végez a vajas, parizeres kenyérrel. Koller kétszer annyit kénytelen enni, mint azelőtt, mégis fogy, gyengül és egyre boldogtalanabb lesz. Úgy törik meg Viola néni gondoskodó attakjai alatt, hogy a legcsekélyebb ellenállásra is képtelen, úgy lehet, egy-két hét, és belepusztul ebbe a különös kapcsolatba. Egy napon égő arccal pénzt ad Viola néninek. Az öregasszony szó nélkül elteszi a bankjegyeket, és Kollernek lelkiismeret-furdalása támad, egyfelől, hogy biztosan keveset adott, másfelől pedig, hogy talán mégse illett volna adni. Aztán Herbert doktorral altatót írat föl. A doktor nézi a tanárt, csóválja a fejét.

• Túlhajtja magát, babrál dús, fekete fürtjei között Herbert.
• Aggodalmasan csóválja a fejét.
• Pihennie kéne, tanár úr.
• Majd pihenek, mondja Koller, és zsebébe gyűri a receptet.

Viola néni másnap délután bekopogtat Kollerhez.

• Mit olvas, Géza?
• Pascalt, mondja halkan Koller.

Viola néni csak ül Koller előtt, nagyon sárga az arca.

• Az uram is sokat olvasott, mondja fáradtan.

Koller mélyet sóhajt, lerakja a könyvet, és figyelmesen bámulja az öregasszonyt.

• Mi baj, Viola?
• Az öregasszony lassan végigsimít az arcán.
• Meghalok, mondja.

Koller nem válaszol.

Meg fogok halni, mondja az öregasszony, és most a májfoltokat simogatja a ráncos kézfején.

Este a tanár két szem altatót vesz be, bort iszik rá.

Ül az ágya szélén, valami hideg csorog a szeméből.

Soha nem járt még Viola néninél sötétedés után.

Sötét van a körfolyosón, valaki kilopta a lépcsőház egyetlen villanykörtéjét. Koller az öregasszony lakásáig támolyog, kába óvatossággal nyomja le a kilincset. Az ajtó nyitva. Koller belép a lakásba, csönd van, és olyan sötét, mint amikor egy lélek végképp elfáradt világítani. Koller hirtelen megdermed, szimatol. Pálinkaszag van, barackpálinka szaga. Koller már tudja a járást, az útban álló tárgyak és a villanykapcsolók helyét, de nem mer fényt gyújtani. Áll a sötétben, józanodik. Aztán ahogy átbotorkál az előszobán, ráreccsen a rossz parketta.

Megvillanó üres üveg görög kelletlenül odébb.

• János, hallja a ziháló suttogást, te vagy az, János?
• Igen, mondja Koller, és már az ágy fölött áll.

Rózsaszín fénnyel pohár víz világít az éjjeli asztalkán, benne Viola néni műfogsora.

• Jánoskám, egyetlenem.

Egy remegő kéz nyúl a férfihoz, húzza le, magához.

És Koller nem ellenkezik. Az ágy mellé ejti a hálóköntösét, és óvatosan befekszik Viola néni mellé. Zihál Viola néni, Koller nyirkos keze után matat, és amikor eléri végre, úgy szorongatja, mintha már soha nem engedné el.

• Emlékszel, mit ígértél a…
• Emlékszem, mondja Koller.
• Akkor jó… Nagyon jó.

Koller lehunyja a szemét, és simogatja az öregasszony haját.

• Jól van, Violám, jól van.

Egészen hozzátapad az öreg test.

Olyan, mint amikor vihar van a Balatonon, zihálja Viola néni, s néha mintha tényleg gyilkos hullámok futnának át száraz, összeaszott bőrén.

Koller nem tud mit mondani.

• Viola, kedvesem.
• Viola, drágám, ismételgeti.
• Jánoskám, hallja még néhányszor.

Hajnalra Viola néni kihűl.

Valahol kint csattognak a villamosok.

Koller lecsukja Viola néni szemét, ül mellette az ágyon, és nézi fáradt, megnyugvó arccal. Aztán nehézkesen magára ölti a hálóköpenyét, téblábol néhány percig a szobában, összeszedi és kidobálja az üres üvegeket, és lebotorkál a földszintre, a doktorhoz.

Sokáig csönget.

Herbert kidugja borzas fejét az ajtónyíláson.

• Rosszul van, tanár úr?
• Azt hiszem, meghalt Viola… néni, mondja Koller.

Koller fölhívja az igazgatóját, beteget jelent.

Dél van, mire elmennek a hullaszállítók.

Koller lemegy a fűszereshez, szórakozottan vásárolgat.

Bort is kér, szárazat, drágát.

• Biztosan a férje mellé temetik, mondja egyszerre.

Kenyeres úgy bámul, mintha ez az ügyefogyott tanárember meg akarná rövidíteni.

• Kit?!
• Viola nénit.

Kenyeres megenyhülve legyint.

• Nem volt annak soha férje.
• Nem?!
• Ennek?

Kenyeres megvetően biggyeszt.

• Nem volt ennek soha senkije.

A fűszeres csomagolja a bort, s közben megvonja a vállát.

Úgy mondja, mintha visszajáró aprót dobna a pultra.

• Nem szeretett, tanár úr, ez a Viola senkit, aki élt.

Kérdések, feladatok:

1. Nézz utána Darvasi Lászlónak a világhálón!
2. Milyennek látszik Viola néni kívülről? Milyen valójában?
3. Miért iszik pálinkát? Miért veszi gondjaiba Koller Gézát?
4. Mit tudunk meg Koller múltjáról? Jellemezzük! Milyen ember ő?
5. Miért rosszabbodik a helyzete, amikor Viola néni gondjaiba veszi?
6. Miért fogadja el mégis Viola néni közeledését?
7. Jellemezd az elbeszélőt! Mindentudó? Hogyan viselkedik? Tárgyiasan, auktorálisan vagy perszonálisan?
8. Az alkotás erősen groteszk színezetű. Szerinted hol fonódik össze benne a nevetséges és a félelmetes?
9. Miért ez a címet adta a szerző a műnek?
10. Hol, mikor, mennyi idő alatt játszódik a cselekmény?