Szvoren Edina: Oltás
2014. július 24.
Hat nagy dobozban kapunk oltóanyagot. Az új asszisztens elém teszi a feladóvevényeket, én pedig szép sorban aláírom, dátumozom őket. Az asszisztens kiszalad a váróterembe, hogy átadja a nyugtákat a nagy térdű, duzzadt könyökű kézbesítőnek. Hallom, hogy az asszisztens — akit S.-nek hívnak, de én félek, hogy ezt a nevet sosem leszek képes kiejteni a számon — azt mondja neki: maga úgy ül ezen a tornapadon, mint majom a köszörűkövön. Nem értem, hogy a nők miért beszélnek néha ezen a félelem nélküli hangon. És egyáltalán, honnan van annyi önbizalmuk, hogy tréfálni mernek.
Megrökönyödve nézem, hogy miután a kézbesítő elment, az új asszisztens torokspatulával áll neki lecsavarozni az ajtóról az elődje névtábláját. De közben már az osztálynévsort kéri, és befűt a váróteremben. Látszik, hogy rátermettebb, mint az elődje. Szánalmasan motyogok, amíg az osztálynévsort keresem a fiókban, az archív anyagok között, a fecskendők dobozában, az elődjéről készült feljegyzéseim között. Megérkeztek a gyerekek?, kérdezem egyszer csak fennhangon, pedig tudom, hogy még nem szólalt meg az iskolai csengő. Azt mondom magamnak: hallottam, hogy néma csönd van a váróteremben, mégis megkérdeztem, hogy itt vannak-e. Hallod, mégis megkérdezed. Miért csinál ilyet az ember?
Fölírom a noteszembe, hogy S. Meg a dátumot. Amikor aztán az asztal alatt kinyújtóztatnám a lábam, fölrúgom az új asszisztens hótipróját. Szólnom kellene neki, hogy vigye innen ezt a világoskék idétlenséget — vigye ki a váróba, bánom is én —, de nem tudom megszólítani, nem tudom kimondani, hogy S. Firkálgatok a noteszbe, hátra-hátralapozok az elődjéhez. Erélytelen egy nőszemély, olvasom. Milyen távol kerültek azok az idők.
Végre kicsöngetnek. Már hallani a folyosó kövén surrogó gyerekcipőket. Izgalmamat palástolva kiküldöm az asszisztenst, hogy fogadja a gyerekeket. Azt mondom neki: biztosan félnek. Én ülve maradok. Aztán hallom az asszisztensem hangját csukott ajtón keresztül is, de nem értem, mit beszél a tanulókhoz. Elképzelem, hogy a hideg, olajfestékes lábazatnak dőlve sugdolózik a kísérőtanárral, amíg a gyerekek vonakodva vetkőzni kezdenek. Vagy talán segít fölakasztani az ingüket. Amikor S. visszajön, arra gondolok, hogy ha tényleg a falnak támaszkodott, most hideg lenne a válla. De eszembe sem jut, hogy megérintsem. Azt is gondolom: mielőtt behívná az első gyereket, meg kell neki mondanom, hogy az injekciókat ő fogja beadni. Erőt gyűjtök. Egymásba fűzött ujjaimat nézve közlöm vele a tényeket, az asszisztensem pedig legnagyobb meglepetésemre azt feleli erre fényes hangon, sziklaszilárdan, hogy ez természetes. Eddig mindegyik helyén az ő feladata volt beadni az oltásokat. Szinte tetszik, hogy félvállról beszél velem.
Késő délután van, mire beadjuk mind a kétszázötvenhat oltást. Alig néhányan pityeregtek. Jóval kevesebben, mint az előd idején. Az új asszisztens — az asszisztensem, S. — kezet mos, csomót köt az alkoholos vattákkal teli szemeteszsákra, aztán szignálja a névsort a nevem melletti vékony vonalon. Nem merem megmondani neki, hogy jól végezte a dolgát: gyengéd volt, de határozott. Észreveszem, hogy amikor fölveszi a hótipróját, megváltozik az arca. Én nem szeretem ezeket a munkahelyi metamorfózisokat — aki világoskék hótiprót hord, hordjon mindig azt! Viszlát hétfőn, mondja, aztán elsiet. Kinyitom a noteszt, és beleírom reszkető kézzel, a jobb margó felé dőlő betűkkel, miközben halkan kimondom, hogy es: A combja közé húzta a gyerekeket. Megmarkolta a karjukat. A hangja pedig fényes, mint a vasaló talpa. Nem szeretnék reménykedni, de késő, azt hiszem.
- Ki a novella elbeszélője? (Nem, foglalkozás, munkahely.) Kihez beszél?
- A novella in medias res, a dolgok közepébe vágva kezdődik. Hogyan lehetne komótosabban, több részletet megadva, előkészítéssel indítva elkezdeni? Mi az előnye annak, hogy az elbeszélő ehelyett belevág a dolgok közepébe?
- Azonnal rájöttetek-e a szereplő foglalkozására, beosztására? Mi nehezítette ezt? Mikor lettetek benne biztosak?
- Hogyan adagolja az információt az író? Például mikor derül ki az elbeszélés pontos helyszíne, az elbeszélő neme?
- a. Milyen szavakat ismétel feltűnően, fölöslegesen (?) sokszor, változatlan formában, névmással vagy szinonimával nem helyettesítve az elbeszélő?
- Egy helyen a mondat átszerkesztésével vagy akár anélkül hagyjátok el, vagy váltsátok ki névmással a legtöbbször – leginkább alanyként vagy tárgyként – ismételt (két) szót!
- Mi a hatása, szerepe ezeknek a túlhajszolt ismétléseknek?
- Hogyan jellemzi önmagát, saját magatartását az elbeszélő? Jellemezzétek őt egyetlen szóval!
- Milyennek látja az elbeszélő a nőket? Jellemezzétek hozzájuk való viszonyát! Milyen szokása jelzi ennek a viszonynak meglehetősen torz voltát?
- Milyen kétféle hierarchia közötti feszültség, a két szereplő közötti kétféle alá- és fölérendeltség határozza meg a novellát?
- Milyen jelképessé váló tárgy kapcsolódik az asszisztensnőhöz? Mit képviselhet, jelenthet az elbeszélő számára ez a tárgy?
- Milyen a nővel, a nő testével kapcsolatos megfigyelések, megjegyzések jelzik leginkább a vágyódás erotikus jellegét?
Szvoren Edina: Bonszájgyerekek
2014. november 06.
Ez a kék ballonkabátos nővér rosszul végzi a feladatát. Beleszeretett egy zászlókészítőbe, s azóta minden lehető időt vele töltene. Csónakázni járnak, meg táncolni a Népszigetre, cicanadrágos munkásasszonyok közé. A bonszájgyerekek szülei látták őket a Dunán, amikor olyan hirtelen szakadt le az ég: bevonták az evezőket, majd összebújtak a rissz-rossz ernyő alatt. Látták őket egy állami ünnepen, a tisztek mögötti tarka tömegben. De hisz ez természetes: a dobpergés közepette magasba vont lobogók abban a zászlókészítő üzemben készültek — esővel, faggyal, napsugárzással dacoló anyagból —, amelyikben a zászlókészítő dolgozik.
A bonszájgyerekek a Petőfi utcában laknak. A nővér késve érkezik az intézetbe, ballonkabátja földet söprő öve csíkot húz a porba. A járni tudó babák az ablakból lesik a nővért, a többiek a kiságyuk rácsát rázzák türelmetlenül. Ez a nővér régebben még fejből mondott mesékkel igyekezett lekötni a gyerekek figyelmét, amíg az infúzió lecsepegett. Mikor pedig a műszak véget ért, képes volt madárfogócskába kezdeni a babákkal. Kigombolta a köpenyét, széttárta a karját, és fenyegetően vijjogva egyenként cserkészte be a sok kis sikongó totyogóst. Mióta viszont megismerkedett a zászlókészítővel, az intézetben egy perccel sem marad tovább, mint azt a munkája megköveteli. A Folstein-vizsgálat kérdéseit elvicceli, a pontszámokat följavítja. Hiszen a bonszájgyerekek önérzete hajszálra, mint a felnőtteké. Nem hat az önérzetre semmi sem.
A környékbeliek alaposan kiismerték az intézeti szokásokat meg a dolgozókat — a nővér kék ballonjáról így beszélnek: az a legendás, kék ballonkabát. Amikor a bonszájbabákat sétálni viszik a dadusok, a lakók kiállnak a házak kapujába — többgyerekes, sokat látott anyák, akik szeretnék közvetlen közelről szemügyre venni a gazdagok örökre rózsás arcúnak, bájosnak megmaradó utódait —, az ablakokban megrebbennek a függönyök, a kávézók kirakatüvegén át pedig fogamzóképes korú nők bazsalyognak a csészéjük fölött. A dadusok ilyenkor valamelyik csöppséghez guggolnak, és kezükben a baba praclijával a kávézók felé intenek. Pápá, mondják, pápá.
A nővér szép, magas nő, ritka errefelé az ilyen. Minden hónapban félreteszi a fizetése egyharmadát. Ha majd teherbe esik a zászlókészítőtől, ő is olyan babát szeretne, aki nem csúnyul meg, nem tanul meg beszélni, és mindörökké szeretetre méltó marad, de a nővér még nem számolta ki, hány hónapig kell gyűjtögetnie a kezelésre. A zászlókészítő idegenkedik a folyosókon terjengő gyógyszerszagtól meg az ötös ikrekre tervezett babakocsik látványától, ezért munka után inkább a Petőfi utca túloldalán várja meg a nővért. Azok az ikerkocsik, mint a muffin-készítő tepsi mélyedései. A zászlós meg a nővér hazaérve a madárfogócska egy másik változatába kezd — ebben a változatban nincsen ruha a nővér szétterjesztett köpenye alatt, és a szilárd meg a folyékony halmazállapotú dolgok közti határ kéjesen elmosódik. A zászlókészítő azt mondja, hogy ők egymásnak teremtett emberek. A bonszájgyerekek szülei látták őket a napozóban, a váci lapályon. A nővér állítólag zászlóüzemből csempészett anyagokból fércelte össze a bikinijét. A brit lobogó karcsúsít.
A bonszájgyerekek hétvégenként két külön turnusban játszanak az udvaron: a dadusok először azokat terelik ki a ház elé, akik éppen kezelés alatt állnak, aztán azokat, akiket kontrollra vagy utókezelésre hoztak be a szüleik. Valami gond van mostanában a bonszájgyerekekkel. Egyikük lehuppan a földre, és betűkhöz hasonlatos reszketeg mintákat rajzol a porba. Egy másik fiúcska, aki a Folstein-vizsgálaton 15 pontnál is többet összeszedett, sóvárogva nézi a ballonkabát övének péntek esti nyomát. Annak a szájában pedig, aki fogzáskor került az intézetbe, rózsa ínyét ezért műtétileg kellett kitisztítani, újratermelődnek a fogak. A bonszájgyerekek nem érthetik a felnőttek beszédét, csak a simogatást, a kiabálást meg az anyatejet, jelenlétükben a dadusok mégis halkabbra fogják a csevegésüket. A dadusok attól félnek, már csak idő kérdése, hogy a bonszájgyerekek szülei mikor tesznek panaszt — a ballonkabátos nővér, aki most GYES-re ment, talán tévesen adagolta a hatóanyagot. Pedig abban a nővérben volt valami. Mikor elcsentük a ballonkabátja övét, és ő fejhangon vijjogva kergetett minket az infúzióállványok között, a pelenkázóban, aztán a fektetőhöz vezető félhomályos folyosón, szárnyként széttárt köpenyén átderengett a fény. Állítólag a japán zászló egy részletéből varratott magának menyasszonyi ruhát.
- Nézzetek utána a világhálón, hogy mi az a bonszai!
- Mi jut eszetekbe a címről a novella olvasása előtt? Mit jelenthet a bonszájgyerek szó? Készítsetek pókhálóábrát a képzettársításaitokból!
- Milyen értelmet kapott a cím a novella elolvasása után? Egészítsétek ki a pókhálóábrát, illetve karikázzátok be azokat a szavakat, amelyek találó előrejelzésnek bizonyultak!
- Ki az elbeszélő, kinek a nézőpontjából látjuk az elbeszélést?
- Ki a novella főszereplője? Milyen tárgy tartozik szervesen a jellemzéséhez? Miben hasonlít és miben különbözi a többi nővértől?
- Milyen szerepekben és formákban jelenik meg a nővér attribútuma (tárgyi jellemzője)? Mikor mivé alakítja a jellemző tárgy a nővért?
- Mi kapcsolja kimondatlanul eleve össze a zászlókészítőt és a nővért? Mi a közös vonás a nővér jellemző tárgya és a zászlók között? Keressétek meg azt a szöveghelyet, ahol a zászlóból ruhadarab készül? (Nézzétek meg a folyóiratközlés a kötetből elhagyott zárómondatát is! Vajon az író miért hagyta el az ezt a kapcsolatot még egyértelműbbé tevő zárást? http://www.muut.hu/?p=9740 )
- Milyen jelentősége lehet, hogy a novellában többször is szárnyként szétterülő köpenynek kék a színe? (A kék szín jelentésének, használatának digitális vagy nyomtatott jelképtárban is utánanézhettek.)
- Mi mindennapi és mi fantasztikus és groteszk a novellában?
- Milyenek a bonszájgyerekek? Milyen kezelés teszi őket ilyenné?
- Mi a szülők célja azzal, hogy az intézetbe adják a gyerekeiket? Milyen emberi, szülői vágyakat fejez ki abszurd-fantasztikus formában az elbeszélés?
- Nézz utána a Wikipédiában, hogy mi az a Folstein-teszt („Mini Mental teszt”)! Miért ezt végzik a gyerekeken és miért bizarr, hogy éppen ezt végzik?
- Mennyi időt foghat át az elbeszélés? Miből következtettetek erre?
- Értelmezzétek a novella utolsó két mondatát! Mit árulhat el az elbeszélőről a furcsa, eredeti hasonlat?